A meseszép, égszínkék drágakövet Észak-Tanzániában, a Klimandzsáró lábánál fedezték fel marhákat legeltető maszájok.
A legenda szerint a nagy szárazság következtében több hektárnyi terület gyulladt fel. Miután eloltották a tüzet, a maszájok azt vették észre, hogy a barna talajba ékelődött, földhalmok között sötétkéken csillogó, gyönyörű kövek bújtak elő, ez volt a tanzanit.
Több ezer évvel ezelőtt egy vulkánkitörés során bekövetkező hőreakció hatására jött létre a tanzanit, ez az alapvetően kékes csillogású drágakő, amely erős napsütésben vöröses árnyalatot ölthet, de más-más szögből nézve akár lila is lehet.
A huszadik század második felében a maszájok megmutatták féltett kincsüket egy indiai kalandornak, Manuel d’Souzának, aki drágakövek után kutatott Afrika keleti részén. A törzs tagjai elvezették őt a Mereláni hegységhez.
A Kilimandzsáró lábánál a kalandos életű utazó azt hitte, zafírra bukkant. 1967-ben az értékes kőből mintát küldött az egyik barátjának New Yorkba, aki eljutatta Henry Platthoz, a Tiffany vezérigazgatójához, majd a piacon is megjelent a drágakő. Manuel d’Souza azonban nem tudta élvezni a dicsőséget és a gazdagságot: nem sokkal a felfedezés után a Dar es Salaam-ba vezető úton egy tragikus autóbalaestben meghalt.
A követ kék zoizitnak nevezték el, amelyet a Tiffany értékesítési szempontból nem talált megfelelőnek. Attól tartottak, hogy suicide-nak ejtik majd, ami angolul öngyilkosságot jelent, ezért a negatív töltet elkerülése érdekében megváltoztatták a nevét. Mivel az ékkő csak Tanzániában lelhető fel, ezért az országról keresztelték el. A Tiffany 1967 és 72 között kétmillió karát mennyiségű tanzanitot bányászott ki a Kilimandzsáró lábánál, mielőtt a tanzániai kormány államosította az üzemet és a területet.
A tanzanit rendkivül ritka drágakőnek számít, egyes felmérések szerint egy generáción belül elfogyhat. A tanzanit lelőhelye a maszájok lakta vidéken található. A bányák újra magántulajdonba kerültek, az egyik legnagyobb üzemeltető éppen egy dél-afrikai nagyvállalat. Minden legálisan eladott tanzanithoz igazolást adnak, ami tartalmazza a kő karátját, színét, méretét és az eladó nevét. Az új tulajdonosa csak így viheti ki az országból, a tanzániai kormány ezzel is igyekszik kivédeni az esetleges visszaéléseket.
Arushában, Tanzánia második legnagyobb városában járva könnyen belefuthathunk azokba a hagyományos öltözetet viselő maszájokba, akik a poros utcán próbálják eladni a csiszolatlan, nyers köveket. Akinek szerencséje van, az a több maréknyi kő között legalább egy értékesre bukkanhat. A maszájok hagyományos öltözékükben, a hosszú kockás “pokrócaik” alól a tanzanitot az ég felé emelik, próbálják szabad szemmel megállapítani a kő tisztaságát és az árat tippelik. Tőlük veszik át a motorbiciklis helyi fiúk, akiken keresztül a kereskedőkhöz jutnak, majd a nagy nyugati értékesítőkön keresztül érkeznek el a drágakövek az ékszerboltokba.
(az írás a National Geographic oldalán jelent meg 2011. 12. 11.-én, a fotót Antal László készítette)