Drága, fényűző, feledhetetlen és csak egyszer van az életben. Vagy többször. Az esküvőipar pedig örömmel alapoz a romantikus lelkek pénztárcájára.
Lehet fanyalogni, hogy a házasságok fele pár év után úgyis válással végződik. Lehet akár azzal is érvelni, hogy minek a nagy rongyrázás, a “csak te”, “örökkön örökké” és “ásó – kapa – nagyharang” klisék, hiszen mindannyiunk baráti körében van olyan pár, akik a nagy, fehérruhás esküvő után évekig húzódó válás során veszekedtek az utolsó lavóron is. Mindezen zavaró tényezők ellenére az esküvő a nők nagy részének még mindig a “nagy nap”. Ha az oviban a kislányoktól megkérdezzük, mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek, biztosan sokan vágják rá, hogy hercegnők. Királylánynak öltöznek a jelmezbálon, és néhány éves koruktól kezdve menyasszonyi ruhákat rajzolnak.
Eskövő Excel-táblával
Tibay Boglárka kislány kora óta nagy esküvőről álmodott. “Vidékről származom, az utcánk végén áll a templom, gyerekkorom óta az volt a szombati program, hogy az ablakból néztük, hogy vonulnak a menyasszonyok, nagy, habos-babos ruhában. Arra vágytam, hogy egyszer én is így vonuljak. Mikor volt barátom, mindig elképzeltem, milyen lenne vele az esküvő. Persze nem akartam őket elriasztani, így nem szóltam róla.”
Boglárka közel egy évig készült az esküvőjére, a vőfélyhez Excel-táblázattal ment, amiben pontokba szedte, mikor mit is szeretne. Több tucat ruhát próbált fel, végül az igazit egy amerikai TV-showban látta meg. “A ’Mondj igent a ruhára’ című műsor összes részét fél éven keresztül megnéztem, és itt pillantottam meg a ruhát, amihez hasonlót vásároltam. Nagy, habos ruhám volt, ez is álmom része volt, úgy terveztem, hogy fergetegeset fogok rázni benne. Sikerült is!” – állapítja meg elégedetten. A meghívókat személyesen kézbesítették minden rokonnak, így a nagy eseményt megelőző időszakban minden szombatot vidéken töltöttek. “Paks, Szombathely, Budapest – az országban szerteszét él a családunk, de ragaszkodtunk a személyes átadáshoz.”
A nagy nap végül remekül sikerült, bár náluk is adódtak kellemetlenségek. „Az esküvő előtti este, mikor már a termet díszítettük, jelzett vissza egy távoli rokon, hogy pluszban elhozná a lányát és annak férjét is. Ez elég váratlanul ért. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy akadt néhány vendég, aki ugyanekkor viszont lemondta a részvételt, így az ő helyükre tudtuk ültetni őket.” A lagzin százan vettek részt, volt elegáns vacsora, a legapróbb részletekig kidolgozott díszítés és meglepetés a vendégeknek: egy hordozható nyomtatón kinyomtatták az összes rokonról és az ifjú párról készült közös képet még éjfél előtt.
És hogy mennyibe kerül mindez? Sokba. Nagyon sokba. A pompás vacsora, a vőfély, fotós, operatőr, pap, zenészek és dekoratőr ára mellett illik állni a rokonok szállását, a koszorúslányok ruháját és csokrát is. A nászajándékokból és menyasszonytáncból befolyt összeg pedig vagy fedezi mindezt, vagy a felét sem. A többmilliós esküvőkre a pár évekig spórol, sokan a szüleiktől kapják a pénzt.
Napi egy óra szervezés
Kis Márta óvónőként dolgozik Budapesten. Az esküvőjére készül és lakást keres párjával. Az, hogy a lagzira szánt összeget az új otthonába is fektethetné, fel sem merül benne. Bízik benne, hogy a nászajándék összege fedezi költségeket. Százhuszan lesznek és húszezer forint per fő a limit, ezt igyekezni fognak tartani. Persze ebbe nincs még benne a menyasszony és vőlegény ruhája, haja, sminkje és sok más extra kiadás sem. Márti már decembertől az esküvőjét szervezi, annak ellenére, hogy még bő egy évvel áll az esemény előtt. Zenekarokat hallgat meg, mások esküvőjére jár, mert “nem elég a jó zene, az is fontos, hogy milyen hangulatot tudnak teremteni. A barátom az elején nyafogott, hogy minek ennyi zenekarhoz elmenni, de mondtam neki, hogy kezdje el élvezni, mert ez lesz az a nap, amikor mindenki őt fogja ünnepelni. Szokd meg, mondtam neki!”
Márti órákat tölt a számítógépe előtt esküvőket nézegetve, van saját pinterest oldala, és rengeteg YouTube videót néz. Naponta egy órát minimum rászán a szervezésre, de hétvégén néha hármat is, Bride’s bookba írja össze a teendőit. Márti izgul, álmodik is az esküvőjéről, ezek általában rémálmok, ahol valami eltörik, vagy leöntik a ruháját. “Amint elkezdek az esküvőről beszélni, izgulok, látod most is!” Azt már eldöntötte, hogy habos ruha helyett csipkéset választ, a koszorúslányok is fehérben lesznek és minden vendég személyre szóló ajándékot kap. Vintage style, naplementéhez igazított kinti szertartás és lesz egy “my advise” feliratú tábla, amire a tippeket írhatja a násznép.” Van egy magyar dal, Éliás Jr. énekli, amikor tizenöt évesen meghallottam először, már akkor tudtam, hogy ez lesz az én esküvői zeném.”
Királyi esküvők mintájára
A hónapokig vagy évekig tartó szervezés és túlköltekezés Méry Éva pszichológus szerint azért gyakori, mert a férfiak a szocializáció során általában több olyan visszajelzést kapnak, amely a praktikus viselkedést erősíti meg. A „jó ez a cipő, mert nem ázik be” üzenet gyakrabban hangzik el egy fiús anyuka vagy apuka szájából. A kislányok mindeközben akkor kapnak pozitív megerősítést, ha már kicsiként is sikkesek, bájosak, csinos cipellőben billegetik magukat a tükör előtt. A „szépségért szenvedni kell” üzenetet inkább ők hallják, nem a fiúk. Az esküvő, mint a lányok, nők életének nagy napja már kora gyermekkorban is megjelenik, gyakran emlegetik.
Az ennyire drága és látványos, szinte „királyi” esküvők sokkal inkább korunk társadalmának sajátjai, nem olyan régóta jellemzőek. Ötven évvel ezelőtt egy ilyen esküvői szertartást inkább a kiváltságos emberek engedhettek meg maguknak. A középosztály számára ez nem volt opció. Anyáink is nagyanyáik fiatalon házasodtak, és a “ketyeg a biológiai óra” frázist nem ismerték. Mára ez is átalakult, és a felfelé ívelő karrier, jó autó, külföldi tapasztalatok beszerzése után a házasság is „siker-elem”. Ha egy férfi szingli Magyarországon harminc éves korában, annak még mindig teljesen más a társadalmi megítélése, mint amikor egy nő egyedülálló. Ez a hozzáállás vidéken még erősebb. Ezért érezhetik még nagyobb nyomásnak a nők az esküvőt. A média szerepe is óriási. A „legyen olyan esküvőd, mint Kate Middletonenak, mert megérdemled” üzenet azt a téves képzetet keltheti, hogy a szerelem mértékét jelzi a nagy és különleges esküvő.
Helikopter a menyasszonynak
A nagy és igazán különleges esküvőkről egy budapesti rendezvényszervezőt kérdeztem, aki sokáig vacillált, hogy elárulja-e a nevét vagy sem. „Végül úgy döntött, mégsem. „High class rendezvényekre speciálódtam, ezek közül az esküvők mindig a legnagyobb kihívást jelentik. Nem a feladattól, inkább az ifjú pár, főleg a menyasszony hangulatzavaraitól válhat problémásabbá, mint mondjuk a visegrádi csoport politikusai számára szervezett vacsora. Klienseim közt nagyvállakozók és politikusok is akadnak, ezért gyakori, hogy biztonsági szolgálatot is viszünk magunkkal. Szerveztünk már szabadtéri esküvőt Kenyában magyar párnak, tájvédelmi körzetben egy osztrák hegyen, de helikoptert is hoztunk a templom elé a menyasszonynak. Ez utóbbi házasság egyébként elég csúnyán ért véget, a férj pár évvel az esküvő után lenyúlta a felesége összes készpénzét, ékszerét, bankkártyáját és egyszerűen lelépett”.
„Egy kastélyszállóban esküvőt szervezni Magyarországon már nem a luxuskategóriába tartozik, mint ahogy a veterán autók bérlése sem – meséli tovább az élményeit a sikeres szervező. – Pedig a magyar átlagfizetéseket tekintve ezek az árak is nagyon magasak. Ha középkategóriás borokban és ételekben gondolkodunk, még akkor is a harminc-negyvenezer forint fejenként csak irányárnak számít. Egy ötvenfős, éttermi esküvőt szinte nem is lehet két-három millió forint alatt összehozni. Ennek ellenére az exkluzív esküvői helyszínek nagy része a jövő nyárra mind foglalt. Válság van, spórolunk, de nem az esküvőn! Azok a párok, akikkel én találkoztam, ezt vallják.”