Vendégül láttunk agy angol lányt, Matildát, aki a hírekben látta, hogy milyen lehetetlen a helyzet Magyarországon. Pénzgyűjtésbe kezdett, hogy segítse a menekülteket. Egy Londonban élő közös barátunk jelezte, hogy itt egy elszánt nő és szállást keres Budapesten. Írtam egy emailt, hogy hozzánk jöhet, majd kijárunk közösen a tranzitokba és összekötöm majd az önkéntesek koordinátoraival. Szeretünk vendégeket fogadni, a házunk egy átjároház, a három éves fiam élvezi legjobban a sok embert.
Megjött Matilda és rögton azzal kezdte, hogy hallott a „rendőri brutalitáról“ és „agresszióról“. Kerek szemekkel nézett rám, mikor magyarázni kezdtem, hogy én semmi ilyenról nem hallottam, az önkéntesek sem, sőt, épp az ellenkezője az igaz, hogy jófejek és a fejüktől kb. 5cm-re tartott kamerák miatt még a hangjukat sem merik megemelni. Mindez szeptember 15 elott tortent.
– Akkor a magyar rendőrök nem verik a meneküteket?
– Dehogy verik! – válaszoltam, közben láttam Matailda arcán azt az érzést végigfutni, amit egy ujságíró olyankor érez, ha biztos a tuti sztoriban, látja a vezércikket, sok lájkot és kommentet, vizionálja a sikert és elismerést, és jön valaki, aki 2 mondatával összedönti az egészet.
Matilda igazi angol, délutáni teát ivot, kis tejjel, reggel megmosta a haját és vizesen, szárítás nélkül indult útjára szeptember közepén. Azt hiszem nincs más európai nemzet, aki ezt így csinálja. Egy pár ballerina cipőben érkezett, abban indult el Röszkére.
– Ne viccelj Matilda, adok rendes cipőt, bakancsot vagy gumicsizmát vegyél fel! – tényleg nem bírtam nézni a semmi kis topánkát a csupasz lábán.
Hajthatatlan volt, a bézs lakk balarinában ment le és még az első este azzal telefonált, hogy a rendőröket nagyon sajnálja, étlen – szomjan, hulla fáradtan “kóvájognak, mint a lepermetezett szúnyogok.” Arról mesélt, hogy a legszívesebben egy csésze forró teát adna a kezükbe, leültetné őket és betakarná pokróccal. A fejetlenségről mesélt és arról is, hogy az önkéntesek közül sokan csak a kisbabákat takargatnák, a kemény munkát, szemétszedést, adományok válogatását nem vállalják. Ő tette, amit jónak látott, aztán visszajöttt hozzánk.
– Helouhávárjú! – kiabálta neki Farkas, valaki megtanította neki, hogy hávárjú vak varjú, aztán már csak így köszöntött neki, lehetetlen volt lebeszélni róla.
Visszajött hozzánk Matilda, a teraszon sorra gyújtotta a cigijeit. Edzett nő, mejárta Gázát, a jordániai és török menekültáborokat is. Mégis sírva mesélte, hogy az éjszaka, egy hideg kisbabát nyomtak a kezébe, hogy csináljon valamit…Kinyitottunk egy üveg bort, aztán arról mesélt, hogy a nagyszülei mind a szüfrazsett mozgalom nagy aktivistái voltak, tüntetéseket szerveztek, szórólapoztak, igazi nagy harcosok voltak, finom kezű úrinők, akik nem elégedtek meg azzal, hogy a világ úgy jó, ahogy van. Csomószor kerültek börtönbe de sok mindent sikerült elérniük. Hála és köszönet! A nagyszülőknek és Matildának is.